Ferenc Józsefet 150 éve koronázták magyar királlyá
Százötven éve, 1867. június 8-án koronázták magyar királlyá Ferenc József osztrák császárt és királynévá feleségét, Erzsébet császárnét a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban.
I. Ferenc József 1830. augusztus 18-án született, és nagykorúságának betöltése után néhány hónappal, 1848. december 2-án lépett trónra lemondott nagybátyja, a határozatlan és befolyásolható V. Ferdinánd utódaként. Minderre a birodalmat megrázó magyar szabadságharc közepette került sor, amelyből az ifjú császár azt a tanulságot szűrte le, hogy a bajok oka az erős központi hatalom és centralizáció hiánya, és mindenekelőtt a magyarok közjogi különállása. A szabadságharc leverése után neoabszolutista kormányzást folytatott, megkísérelte Magyarországot beolvasztani az egységes, központosított birodalomba.
A császárt 1852-es magyarországi látogatása idején néma megvetés övezte, öt évvel későbbi látogatásán sem közeledett egymáshoz uralkodó és népe, de Ferenc József felesége, Sisi a magyarok iránt érzett szeretete és Andrássy Gyulával ápolt barátsága révén belopta magát a magyarok szívébe. Az óvatos reformokkal is kísérletező Ferenc József a sorozatos külpolitikai kudarcok után rákényszerült a birodalom lényegi átalakítására, ami végül elvezetett a kiegyezéshez, az 1867. május 29-én elfogadott úgynevezett közösügyi törvénnyel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia.
A politikai folyamatot az alig egy héttel későbbi koronázás tetőzte be: I. Ferenc József császárt és feleségét 1867. június 8-án, a pünkösd előtti szombaton Magyarország királyává és királynéjává koronázták a budavári Mátyás-templomban. A koronázási jelvényeket két nappal korábban a királyi palotában található őrzőhelyéről a királyi lakosztályba vitték. A koronát méretre igazították, parafával és szattyánbőrrel bélelték ki, majd a jelvényeket másnap az összes budai és pesti templom harangzúgása mellett a Mátyás-templomba szállították. Aznap tartották a koronázási ceremónia főpróbáját, amelyre szükség is volt, mert bonyolult rendjét 21 oldalas szertartáskönyv rögzítette.
A nagy napon hajnali négy órakor 21 ágyúlövés ébresztette a város lakóit. A koronázási menet hét órakor indult a királyi palotából a templomba, ahol a magyar koronázások történetében először a királynét nem a király utáni napon, hanem férjével egyszerre koronázták meg. A templom teljes belső tere arannyal díszített bordó bársonyban pompázott, főhajójában két pár trónt helyeztek el, az egyiken a koronázás előtt, a másikon utána foglalt helyet a királyi pár. Az eskütételt követően Simor János hercegprímás szent olajjal kente fel Ferenc Józsefet, aki magára vette a palástot, Szent István pallosával megtette a szokásos keresztvágást, majd az oldalán függő hüvelyébe rejtette a kardot. Ezután a hercegprímás és a nádort helyettesítő Andrássy Gyula miniszterelnök a király fejére tette Szent István koronáját. Jobb kezébe adták a jogart, a balba az országalmát, és harangzúgás, valamint a katonaság sortüze közepette felvezették a trónra.
Ezután következett a királyné koronázása, amely kizárólag egyházi szertartás volt. Erzsébetet a veszprémi püspök kente fel, aki az úgynevezett házi koronát helyezte a fejére. A hercegprímás és Andrássy a király fejéről levett Szent Koronát a királyné jobb vállához érintette, majd kezébe adták a jogart és az országalmát. Ezt követte az ünnepi mise, Liszt Ferenc ez alkalomra komponált Koronázási miséje (a zeneszerzőt nem hívták meg, csak a karzatról nézhette az eseményeket), melynek elhangzása után Erzsébet kíséretével visszament a királyi palotába. A menet átvonult a mai Kapisztrán téren álló helyőrségi templomba, ahol Ferenc József aranysarkantyús vitézeket avatott. A király ezután a pesti Belvárosi Nagyboldogasszony plébániatemplom előtti, mai Március 15. térre lovagolt, és egy emelvényen nyilvánosan letette a koronázási esküt. A teret ennek emlékére hívták 1874 és 1948 között Eskü térnek, és 1932-ben itt állították fel Erzsébet királyné szobrát, amely most az Erzsébet híd budai lábánál áll.
A menet átvonult a mai Széchenyi István térre, és a király felrúgtatott a koronázási dombra, amelyet április 26. és június 5. között építettek a 72 vármegyéből küldött földből. A domb tetején megtette a napvágást a négy világtáj felé, azt jelképezve, hogy az országot bármely irányból fenyegető ellenségtől megvédi, eközben a díszlövésektől megriadt állat két lábra emelkedett. A menet a Lánchídon át tért vissza a budai palotába, ahol a király koronában és Szent István palástjában, a királyné a koronáját jelképező diadémmal a fején részt vett a lakomán. Ezzel egy időben a Vérmezőn ökörsütést rendeztek.
A királyi pár az országtól koronázási ajándékként a számukra felújított gödöllői Grassalkovich-kastélyt kapta, továbbá kétszer ötvenezer aranyforintot, utóbbit a hadirokkant honvédok, illetve hadiárvák javára ajánlották fel. A koronázáskor viselt uralkodói ruhákat a ceremóniát követően - az akkori szokás szerint - a templomnak adományozták, és liturgikus ruhákká alakították. Az ünnep alkalmából több ezüst és arany emlékérmet bocsátottak ki. A ceremóniáról Jókai Mór is megemlékezett Királykoronázás című írásában, a koronázás több festőművészt is megihletett, mások mellett Székely Bertalant és az osztrák Eduard von Engerthet. A ceremónia alkalmával készültek az első dokumentatív célú magyar fényképek. Ferenc Józsefről már a koronázás előtt árusítottak olyan fényképeket, amelyeken fején a koronával vagy éppen a kardvágás közben ábrázolták, feleségéről pedig már 1866-ban elkészültek az első koronázási fotók.
